Csicseri omlett recept

 Kategória: Receptek, Reggeli

Spenótos-paradicsomos csicseri omlett

Hozzávalók:
1 bögre csicseriborsóliszt
fél bögre víz
1 marék spenót
1 szál újhagyma
4-5 koktélparadicsom (vagy aszalt paradicsom)
kókuszolaj>> vásárlás
Fűszerek: só, bors, kurkuma, füstölt paprika

Elkészítés:

A lisztet szórjuk egy tálba és öntsük fel annyi vízzel, hogy palacsintatészta állagot kapjunk.
Vágjuk fel a spenótot, újhagymát, paradicsomokat kisebb darabokra, majd keverjük össze a tésztával. Sózzuk, borsozzunk, tegyünk bele egy kevés kurkumát is.

Melegítsük fel a kókuszolajat egy serpenyőben, majd ha már eléggé felforrósodott, öntsük rá a masszát, és egyengessük szét a serpenyőbe egy kanál segítségével. Takarjuk le a serpenyőt, hogy jól át tudjon sülni a tészta. Kb.3 percig süssük az egyik oldalát. Majd egy nagyon lapos fakanál segítségével próbáljuk meg egyben megfordítani az omlettünket.
A másik oldalát is kb. 3-4 percig süssük, azt már nem szükséges letakarni.
Ha úgy látjuk, hogy átsült teljesen, készen is vagyunk.

Tálalás:
Szórjuk meg füstölt vagy pirospaprikával, akár chilivel is. Együnk hozzá ízlés szerint nyers zöldségeket is.

Ennek a receptnek a megírására Stőhr Gréta vegán séf inspirált.
Az éttermét is bátran tudom ajánlani mindenkinek, látogassatok el hozzá:
https://www.facebook.com/greatbistrobudapest/

Korábbi cikkek

Egyetért? Más a véleménye? Szóljon hozzá a témához!

0

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás