Rakott padlizsános krumpli

 Kategória: Főétel, Receptek

(húsmentesen, glutén-, és tejmentesen)

Hozzávalók (4 személyre):

Elkészítése:

Mossuk meg a krumplikat alaposan és tegyük fel főni héjával együtt egy nagyobb lábasba.

Egy másik edényben forraljuk fel vizet és forrás után 10-12 percig főzzük meg benne keményre a tojásokat. Majd öntsük le hideg vízzel és csak utána pucoljuk meg.

Közben keverjük össze a kókuszkrémet/rizstejszínt, a citrom levével, sóval, borssal, és nyomjuk bele a fokhagymákat is. Így tejföl állagot, ízt kell, hogy kapjunk.

A padlizsánt és a lilahagymát karikázzuk fel vékonyan, sózzuk meg, és tegyük félre.

Egy kis edényben pirítsuk meg a hagymát kókuszzsíron, öntsük fel kb. 1 dl vízzel, és öntsük össze a „tejfölünkkel”, majd turmixoljuk össze az egészet.

Ha már a krumpli is megpuhult, tegyük hideg víz alá, majd hámozzuk meg.

Karikázzuk fel a krumplit és a tojásokat is.

Egy tepsi aljába tegyünk egy kis zsiradékot (lehetőleg kókuszzsírt), és kezdjük el rétegezni először a krumplit, majd a tojásokat, lilahagymát, és a padlizsánt. Öntsük le az öntetünkkel, majd jöhet még egy réteg krumpli, tojás, lilahagyma és padlizsán. Öntsük le még egyszer. A tetejére tegyünk még egy réteg krumplit.

A végén megszórhatjuk még növényi sajttal. Én füstölt sajt ízű Violife növényi sajtot használtam.

A rétegek közé tehetünk egy kis Dijoni mustárt is, hogy pikánsabb legyen.

Előmelegített 190 fokos sütőben, alsó-felső programon 30 percig süssük.

Tálalás:

Szórjuk meg pirospaprikával és tálaljuk savanyúsággal vagy friss salátával.

Korábbi cikkek

Egyetért? Más a véleménye? Szóljon hozzá a témához!

0

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás